Hírek : A Megasztár zsűritagja falovat égetett |
A Megasztár zsűritagja falovat égetett
2005.12.12. 16:19
A Honvéd Lovarda bezárása ellen tiltakoztak szülők és gyerekek. A tulajdonos honvédelmi tárca januártól bezárja a nagy múltú sportlétesítményt.
A lovardáért aggódók Sólyom László államfőhöz, valamint Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz fordultak segítségért, de választ eddig nem kaptak. Most figyelemfelhívásul egy falovat gyújtottak fel a lovarda előtt. A tulajdonos nem árulja el, hogy mire hasznosítják majd az értékes budai ingatlant.
A Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő Honvéd Lovardát az év végéig akarja kiüríteni a tárca, mondván nincs százmilliója a fenntartására. A tiltakozók azt állítják, ezzel a magyar lovassport egyik legrégebbi fellegvára szűnne meg. Végső elkeseredésükben a tiltakozó szülők Bakáts Tiborral együtt felgyújtottak egy falovat.
A szülők mindent megtennének azért, hogy gyermekeik továbbra is a budai lovardába járhassanak sportolni, ám a minisztérium hajthatatlan. Azt ígérik, december 14-én elvitetik az összes lovat az épületből.
Lakóépületet a rendezési tervek szerint nem lehet a területre építeni, de wellness-központot például igen. Nemrég még 52 fedett lovarda volt a városban, ma már csak néhány helyen lehet lovagolni.
"Felsőbb érdekek úgy diktálják, hogy a lovardát be kell zárni. Nem rentábilis a honvédségnek, és ez teljesen mindegy, hogy innen kik mentek ki annak idején, mint olimpikonok, kiket nevelt ez a lovarda, ez senkit nem érdekel" - mondta indulatosan az egyik tiltakozó. A felháborodott szülők újabb akciókat terveznek, sőt azt ígérik, ha másképp nem tudják megakadályozni a lovarda bezárását, odaláncolják magukat a kerítéshez.
|