Tóthék kisebbik lánya megnyerte a tehetségkutató versenyt. A hír igaz, de ennek már hat éve. És azt a versenyt nem Megasztárnak nevezték.

Tavaly a nővére, Vera győzőtt, az idén – bár nem jutott be a fináléba - Tóth Gabi lett az év női hangja.

Gyöngy: Mikor derült ki, hogy jó hangod van és érdemes komolyabban foglalkoznod a zenével?
Tóth Gabi: Állandóan énekeltünk a nővéremmel, a zene természetes közeg volt számunkra. Szerintem kódolva vagyunk, mert az ükanyánk operaénekesnő volt, és hogy ne menjünk ilyen messzire a papánk is zenélt, a mama pedig hegedült. Tízéves lehettem, amikor beneveztek egy tehetségkutató versenyre, amit megnyertem. De én már hatéves koromtól felléptem, ahol csak lehetett. Imádtam szerepelni, soha nem volt lámpalázam.

“Hetedikben kettes voltam énekből”

GY.: Különórákra, szolfézsra járattak?
T.G.: Zenei általános iskolába jártam, megtanultam kottát olvasni, zenekarban furulyáztam, közel állt hozzám a komoly zene. Majd jött a musical stúdió és különböző versenyeken vettem részt. Hétévesen beleszerettem Michael Jacksonba. Láttam a videoklipjeit, beszereztem a cédéit. Őrülten rajongtam érte, az anyukámmal olyan ruhákat varrattam, amilyeneket a sztár viselt, és megtanultam úgy táncolni, ahogyan tőle láttam.
Gy.: A szüleid nem tiltottak ettől a mániától?
T.G.: Anyuék mindig támogattak. Átlagos anyagi körülmények között éltünk, de Verának megvették a csellót, én pedig kaptam egy drága furulyát. A környezet kevésbé volt megértő velem. Az általánosban annyi bántás ért a zenei ízlésem miatt! Később kerültem abba az iskolába, a gyerekek nehezen fogadtak be, de a legnagyobb gond mégis a tanárok konzervatívizmusa volt. Hetedikben kettes voltam énekből. Megbocsáthatatlan bűnt követtem el: énekeltem énekórán. Igaz, nem azokat a népdalokat, amelyeket ott tanultunk, hanem Sebestyén Mártától. Nem beszélve a Jackson-nótákról! Egy évet valahogy kihúztam, aztán elmentem kereskedelmi-marketing szakközépiskolába. Majdnem háttérbe szorult az éneklés, de Verát követve én is beiratkoztam Veszprémben egy énektanárhoz. Sokszor gondoltam rá vágyakozva, hogy Budapesten más lehetőségek adódnának, de a fővárosba eljutni, akkor elérhetetlen álomnak tűnt. Nevetségesen hangzik: Tapolca messze van. Óvodás voltam, amikor először hoztak fel a szüleim, emlékszem, milyen nagy élmény volt a metró. Legközelebb Vera elődöntőjén jártam itt.

“Nekem hiányzik a vidéki élet”

Gy.: Jól értem? Eddig kétszer jártál életedben Budapesten?
T.G.: Igen, így van. A szülővárosunk környékét persze ismerem, Keszthelyre, Veszprémbe vagy a Balaton partjára jártunk bulizni.
GY.: Külföldön mikor voltál?
T.G.: Három évesen nyaraltam a családdal Olaszországban, úgy tudom, sokáig spóroltak rá a szüleim. Tizennégy éves korom óta minden nyáron dolgoztam, hogy legyen zsebpénzem a strandra, meg szórakozni. Mértem fagylaltot, mosogattam, zsemlemorzsát csomagoltam, és voltam ruhaeladó is.
GY.: Mit éreztél, amikor Megasztár-jelöltként beköltöztél egy elegáns budai villába?
T.G.: Első nap elsírtam magam örömömben, hogy milyen szép a villa, van úszómedence, szolárium és szauna is. Később más szemszögből láttam mindent, például rájöttem, hogy a ház túl nagy. Elveszítjük és elkerüljük egymást, szóval jobban szeretem a kis lakásokat. Én nem is akarok Pesten maradni.
GY.: Meglepő kijelentés, hiszen a lemezfelvétel és még sok egyéb tennivaló ide köt.
T:G.: Úgy gondolom, hogy a fellépésekre Tapolcáról indulok. Lemezfelvételkor, vagy ha nagyon muszáj, akkor a Veránál alszom, ő bérel egy lakást. Igyekszem minél előbb megszerezni a jogosítványt, addig meg az apukám felhoz kocsival.
Gy.: A nővéred lassan egy éve Budapesten él, ő megszokta a nyüzsgő városi életet.
T.G.: Vera megtalálta a helyét, ő nem hagyott otthon barátokat, és itt elfogadták. Nekem hiányzik a vidéki élet, sokat jelent, hogy húsz perc alatt elbiciklizem a Művészetek Völgyébe, ahol  népzenét hallgathatok. Semmivel nem cserélem el, hogy kinézve az ablakon hegyek ölelnek körül. Rám sok-sok barát és a barátnőm, Reni is vár. Tíz éve sülve-főve együtt vagyunk, közel lakunk egymáshoz, együtt nőttünk fel. És ott van a zenekarom, az Infinity. (Angolul végtelenség. A szerk.)

“New-Yorkban énekelek majd”

GY.: Sikeres és híres lettél, szerinted lesz időd a zenekarra?
T.G.: Majd úgy alakítom. Három éve vagyok az énekesük, a Lord, Beatrice, Karthago előzenekara vagyunk, velük szoktunk turnézni. Egyébként én nem érzem magam különlegesnek. Elértem az álmomat, de folytatom a megszokott életemet.
Gy.: Mi volt az álmod?
T.G.: Hogy megfeleljek a kihívásnak, ismerjék meg a hangomat. Arra készültem, hogy az első három helyezett közt  legyek, és lemezt készíthessek. Az éneklés, a zene, a fellépés az életem, amíg lehet, ezt csinálom. Ha már – évek múlva –  itthon nem kellek, akkor külföldre megyek, például New Yorkban énekelek majd kis füstös klubokban.
GY.: Külföldön nem leszel a megasztáros Tóth Gabi.
T.G.: Nekem sikerülni fog. Amit elhatározok, azért hajtok. Sok mindent feláldoztam a Megasztárért is. Néha úgy érzem, nem is volt gyerekkorom. Míg mások játszottak, én sportoltam, tanultam, zenéltem, táncoltam. Mindig felnőttek között mozogtam. Korán érő típus vagyok, Tizennégy évesen tizenhétnek néztem ki, most huszonhárom éves szinten vagyok. Hiába mondják rólam, hogy rosszcsont gyerek voltam, meg most is pörgős vagyok, nagyon is komoly gondolkodásúnak tartom magamat. A testi szerelmet tizenöt éves koromban ismertem meg, nem véletlenül, hanem tudatosan vállaltam. A testvéremmel és a szüleimmel mindent meg tudok beszélni, nagyon jó család a miénk. A barátaimat elfogadják, sokszor kirándultunk közösen is.
GY.: És ha már családod lesz, akkor is vándorolni fogsz?
T.G.: Persze, jönnek velem. Gondolkodtam a jövőről és elhatároztam, hogy az esküvőmön fekete ruhában leszek, és a Guns ’n’ Roses November Rain című dala szól. Harmincöt évesen fogok szülni, egy gyerekem lesz, fiúra vágyom.

“Fehér galambokat láttam felszállni”

GY.: Határozott vagy és mégis gyenge. Sokszor látott a közönség sírni. 
T.G.: Könyvön és filmen is sírok, ez nem gyengeség. A verseny alatt mindig szombaton jött ki rajtam az egész heti stressz. Nehezen váltam meg hétről hétre a társaimtól, mindenkit sajnáltam. Az érzékenység valóban jellemző rám, talán azért is, mert sok mindenen átmentem már. Tizenhárom évesen több cisztát találtak a mellemben, meg kellett operálni, közel egy évig betegeskedtem. Meghalt a barátom, évekig feketében jártam. Amikor a Vera versenyzett, pánikbeteg lettem, annyira izgultam érte. Akkoriban kineziológus segítségét kértem. A jóga, az esti relaxálás jót tesz. Tanulmányoztam mindenféle ezoterikus könyvet, elárulom, hogy hiszek a szellemekben. A Megasztár döntő idején halt meg II. János Pál pápa, s amikor a tiszteletére ott álltunk egy perces néma csendben, lelki szemeim előtt fehér galambokat láttam felszállni az égbe. Gyerekként templomba jártunk, voltam elsőáldozó és bérmálkoztam is.
Különben ne higgyék, hogy állandóan pörgök, sokszor csendben félrevonulok. Ilyenkor kimegyek a tapolcai rétre és festegetek, miközben jó ír népzenét hallgatok.

GY.: Értesz a meglepetésekhez, csak azt tudtuk rólad, hogy korábban néptáncoltál. Az éneklés, a tánc mellett miben jeleskedtél még?
T.G.: Második helyezést értem el egy országos rajzpályázaton.
Versenyszerűen vívtam, megyei szinten kézilabdáztam, úsztam, karatéztam. Mindemellett 4,2 volt a tanulmányi átlagom. Kedveltem a matekot és a kémiát, a fizikát nem szerettem.
GY.: Úgy látszik, neked egy nap nem csak huszonnégy órából áll. Nem is kell félteni a sok-sok fellépéstől.
T.G.: A világot nem fogom megváltani, de mindenhez úgy állok hozzá, hogy sikerülni fog. Apukám lesz a menedzserem, ő nagyon okos ember, átlátja a dolgokat. A lemezkiadóról is gondolkodtam, remélem, az ízlésemnek megfelelő, rockos  lemezt készíthetek.
GY.: Mi a csúcs, amit elérhetsz?
T.G.: Csillag vagyok, ami egyre feljebb kerül az égbolton.