Megasztár
2005.09.16. 16:52
Torres Megasztár-függő lett
Úgy látszik, nem bírja ki a vetélkedő nélkül a Megasztár második szériájának egyik nagy kedvence :Torres Dani besurrant a tehetségkutató legújabb szériájának válogatására. 2005.09.15 08:20 |
|
Megilletődve nézte az új arcokat, az izgatott jelentkezőket, és közben arra gondol, hogy ő mit érezhetett, mikor először állt a "mindenható" zsűri elé. Dani egyébként nem érkezett egyedül: vele tartott Kovács Timi, a produkció másik szereplője is. Mindketten egyetértettek abban, hogy nem igazán tudnak mit tanácsolni az ifjú tehetségeknek, csak annyit, hogy magukat adják. "Az ember belekerül egyfajta mókuskerékbe, egy idő után pedig egyáltalán nem tudja befolyásolni a dolgok menetét" - mondta az énekes. A bíráknak mindenestre nincsen könnyű dolga. Több ezer jelöltet kell meghallgassanak, így naponta tíz-tizenkét órán keresztül figyelik ahol gitárral, hol harmonikával érkező reménykedő jelöltek műsorát.
Dani és Timi egyébként sokat profitált a vetélkedőből: amellett, hogy megismerték és megszerették mindkettejüket, és közös fellépéseiken mindig telt ház fogadja őket és társait, lehetőséget kaptak egy önálló album elkészítésére is. A Torres-korongon a fiatal tehetségektől megszokott rockos stílusba n íródott számok hallhatók, míg Tímea csak annyit mondott: nemcsak lemezével, hanem dalainak stílusával is debütálni fog Magyarországon. |
|